Elf Apafej American Pale Ale

Elérkezett az idő a negyedik Elf főzet az pohárba töltéséhez. Rövidke visszatekintésem leírja, hogy hivatalos történetük a 2017. év júniusában eredeztethető, jómagam már egy szilveszteri estét átlépve a 2018. év februárjában járt a főzde kapuin belül.

Üde komlós keserűsség vezet be illatába mely visszafogottabb jellemével kényeztet, és ha már komló, akkor citrusos világa is számot tevő módon formálja illatát. Olyan szinten teszi mind ezt, hogy be is áll illatának front vonalára. Túl a keserű és citrusos hatások érzetén, némi fűszeres aláfestés is színezi a történetet.
Mely történet hordoz egy enyhe, édes kíséretet és csekély árpamalátás megnyilvánulást.





Kitöltött teste csupán annyi opálosságot visel, ami nem engedi áttekinteni, fakó narancs árnyalatokkal színezett látványát. A felette elterülő habréteg nem csak sietősen múlik, de még csak alig is képződik hófehér színével.


Kellemes pezsgését enyhébb lefolyású savassága követi melyből már kiérződik egy kezdeti, komlós citrusosság.


Érdekessége, hogy citrusossága mellett ami déli gyümölcsös alkotás, egy úgymond hazai gyümölcsösség is formálja ízképét.


A komló keserű az ismételt kortyok tükrében valós, érdemi aktivitást már nem fog produkálni.
Viszont az árpamaláta sem fogalmaz tiszta, érthető sorokat, mosott gabonázottság és némi édesebb leirat ami eredhet a gyümölcsösség érett oldaláról.


Végjátékára stabil citrusosság mellett hordoz egy vegyített halmazt is, miben keser jegyek is érződnek a maláta homályos játékával együtt, csipet észteres árnyékkal.


Lecsengése tartja magát a korábban olvasott sorokhoz és csak lassan engedi az ízek múlását.

A folytatás ezen túl nem fogja mellőzni a hazai főzeteket, de érzem, hogy jön egy több szisszenetet számláló Német delegáció.

Árpamaláta, komló, élesztő.
5.2% V/V
0.33L
Magyarország

Megjegyzések