Visszagondolva a korábbi sorok kitöltési idejére, még intervallum keretei között sem tudnám megmondani melyik mennyi ideig tartott. Igaz ez nem verseny, de mikor itthon sorakoznak a sörök nehéz nem meg szisszenteni némelyiket, még egy fárasztó GDP tologatás után is. Itt a második keret ölelésében most 66-an díszelegnek és örömmel jelentem, hogy érkezik a folytatás is és ismételten erős Német dominancia fog kibontakozni vegyítve, messzi és közeli nemzetek főzeteivel. Sajnálatos módon a következő ötös akik Finn országból érkeztek, ezért külön köszönet J. Gábor áldozatos hozzájárulásáért, szóval a kupakjuk egyrészt nem a klasszikus 26mm-es, illetve nyomtatás nélküli arany színezettel rendelkeznek. Végül is a lényeg, hogy nincsen megállás és továbbra is sorakoztatom a világ fémfedőit a magam visszafogott munkásságával.
Íme egy gif a harmadik sor kronológiájáról, melyben a Stiegl goldbrau az első.
Végezetül a keret mostani arculata.
Íme egy gif a harmadik sor kronológiájáról, melyben a Stiegl goldbrau az első.
Végezetül a keret mostani arculata.
381 kupak. |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése