Efes Pilsen

Az Anadolu Efes 1969-ben kezdte meg a működését Törökországban és napjaikban Európa 6. legnagyobb sörgyára. Nem csak Efes márkájú söröket készítenek, ennek az egyik legjobb példája a kettő kupakkal ezelőtt elfogyasztott Bomonti. Mellettük licensz alapján is készítenek üvegtölteteket Erdinger, Miller, Duvel, Közel, Beck's márkák személyében. Az elfogyasztott sörökért külön köszönet G. Péter munkásságáért, hogy hazánkig cipelte a messzi távolból.

Illata egyértelműen hordozza a maláta dominanciáját, viszont intenzitását tekintve kissé fáradt. Alapvetően klasszikus gabonás tételével, illetve enyhébb száraz magvas érzetével. Az illatkép lebegését követi egy édes hatás is ami nem számít komoly, az egységet építő töltetnek. Mellette egy kissé testesebb savany aláfestés is végig kísér. A komló nem egyértelmű produkcióját illetően, keser vonatkozása csupán egy ködös részlet.





Testének látványa tiszta, fényes, arany színezetű. Habtakarója szépen strukturált vékony réteg, mely hófehér színével csak lassan múlik.




Bőséges szénsavas pezsgéssel indít sokkal enyhébb savas lecsengéssel és közben már bontakozó árpamalátával. Már kezdetében jól érezhető kontúrokat tálal, de még játszik az élesség állításával.


Az ismételt kortyok felfedik, hogy illatával ellentétben az itt is megmutatkozó savany kíséret homályos mivolta, nem nő az édesebb gondolatok óvatosan ébredező hatásfoka fölé.


Ezen tételt a maláta szállítja és a korty második felében tetőzik az árnyék titulusában. A komló ismételten kevésnek bizonyul és kibontakozása maximum a maláta térhódítását töri.


Végjátéka már bővebben él az éles malátázottság spektrumával enyhén fokozódó édesedés mentén. Lecsengése összeáll tálalva a már olvasott sorok fúzióit és végezetül kitartó ízjegyek tükrében múlik.








Fémfedője a 409. helyre érkezett.


A következő kérdése még számomra is nyitott, de van itthon pár főzet.


Árpamaláta, komló, élesztő.
5.0% V/V
0.5L
Törökország.

Anadolu Efes
Bahcelievler-Haznedar, Istanbul, Turkey 34603


  

Megjegyzések