Zipfer marzen.


Kellemes ahogy a maláta uralkodik illatában. Ugyan mást nem enged szerephez jutni még is kerek egész, finoman adagolt édeskés jegyeivel, minőségi illatot rajzol.

















 Folyékony áttetsző aranyként követi a pohár ívét, csodálatos látványt alkotva. Rajta egy széteső, gyorsan múló, hófehér habréteg terül el.


Ötletes csavarós kupak.
Folyékony arany.
237. 




 Pazarul eltalált szénsavas pezsgés indítja a kortyot, majd ízvilágát. Eleinte fakó savasság irányába húz köszönhető a pezsgésnek, de hamar átszövi a maláta egyenlőre visszafogott édes világa, átvéve az íz irányítását.


Egyedi szépen kidolgozott üveg.

Felirat hozzáadása


Középtájon malátás alapra érkezik egy vékony, üdítő komlós kesernyésség, mely végig kíséri az íztörténet hátra lévő részét, finom árnyékként szabályozva a maláta édes világát. Elérve az utóízt majd lecsengését, a kellemes malátázottság mögött nagyon halvány komlós keserűsség duója búcsúzik, röviden és határozottan.

Korábban már volt szerencsém Zipfer főzetekhez, először a mai napig forgalomban lévő világos sörüket bontottam meg, nulla33as formátumban. Ezt követően az urtyp főzet szisszent, ez annyit takar hogy a legelső eredeti recept alapján készítették. Az idő múlásának köszönhetően nem fogom elárulni, hogy a kettő, illetve a maival együtt már három főzet között, valójában milyen ízvilági különbségek lehetnek. 


Hazai üzletekben is megvásárolható.

Itthon még nem találkoztam vele, egy Osztrák benzinkúton vásároltam.




 Az itthon vásárolt üvege, teljes mértékben megegyezik a külföldön vásárolttal, így a címke alakján sem kell változtatni, és a dizájn is csak lényegében változik.

Zipfer trió.





Árpamaláta, komló, élesztő.
5.0% V/V
0.33L
Ausztria.





Megjegyzések