Karlovacko lager

 A Karlovacko sör írott történetének kezdete az 1854. esztendeig nyúlik vissza. Jelenét egy mega sörmárka árnyékában éli meg. 2005-ben a Brewing Industry International Awards díjjal lett jutalmazva, arany színűvel. Jelenleg hét fajta sört forgalmaznak Karlovacko névvel, ami Karolvac városának nevéből eredeztethető. Ha Kupak írott történelmét nézem, akkor a 11. helyen már tiszteletét tette Karlovacko. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ugyan ez a termékük volt az is, csak egy korábbi csomagolásban/kiadásban. 


Gyenge illatfelhőt lebegtet maga körül. Kopottas, de ennek ellenére így is egyértelmű az árpamaláta jelenléte. Édeskés, gabonás jellegű, klasszikus láger írat, csak fakó. Majd a kíséretét egy vékony, kissé szúrós hatású savanykás árnyék testesíti meg.








Az a tipikus arany szín, gyönyörű, s bele ül a pohárba tiszta, áttekinthető világával. Csak a pára játéka opálosít, jól áll neki. Hófehér habot hordoz, sietősen múlik. 


Kezdetben a szénsav nem  ír markáns betűket, savassága is elenyésző. Illatának leiratától eltérően, vastag betűkkel mesél a történet gerincét író árpamaláta. Erősen édes irányú, klasszikus ízét csak kicsit lemaradva a háttérben kezdi tálalni. 



Túl a korty felén, benne a végjáték ízvilágában a szénsav rúg még egyet, csipet savanykás fékként lassítva az édes irányt. Rövid ideig fejti ki az ízképre gyakorolt hatását. 



S mintha mi sem történt volna, ismét nyakik az édes ízek folyamában találom magam. De már fej, fej mellett hozza édes és gabonás ízeit. Lecsengésében is intenzív jegyeket használ, egyetlen szereplős főzetünk. Soká kísér a korty múlása.


Már kettő Karlovacko a keret, örök panorámás kényelmében. S folytatom, testvéreik, igen többesszámban megjelölt szisszentésüket.

S egy kis történelmi visszatekintés az 11. kupak és a mai beköltözés. 



 Árpamaláta, komló, élesztő.
5.0% V/V
0.5L
Horvátország

Megjegyzések