Bernard IPA

Ismét egy ajándék sör, egyenesen Cseh országból. Személye csatos, de létezik kupakos verzióban is, és ha nem tévedek az 0.33 literes kiszerelésű. Keresni fogom és kupakját majdan a keretbe illesztem, a "Belgás" üveg tetejéről. Az eddig elfogyasztott ipák tükrében őt nem nevezném klasszikusnak, igaz nyakig állunk a sörforradalomban és itt beleértem a nemzetközi vizeket is. De meséljenek a betűk, szubjektív véleményemről.

 Lehengerlő komlós vonulat keseríti illatát, annak citrusos jellemét fátyol vékony lepelként terítve a történetre. Az igazán érdekes szereplő egy édes lecsengés, mézes, cukorkára emlékeztető, kissé talán furcsa de remekül egészíti ki az illatkép egészét. Személyem ragaszkodna azon állításhoz, miszerint ez a kíséret nem a maláta generálta betűformálás.






Káprázatos s patinás arany színvilágot tudhat magáénak. Tisztán áttekinthető és csak a pára homályosít. Lassan múló hófehér habfedőt visel.


Gyengécske szénsav bizserget, majd valamelyest erősebb savas hatása követi. Aztán keresem a szavakat, amik persze dicsérnek, és jó értelembe vett érdekességek is átfolynak a nyelvemen.


 Először azt mondanám hogy tea, de csak rövid idejű játéka mert keserű alapon érkezik s távozik. Illatával kapcsolatban már említettem egy édeskés irányú finom kíséretet, ízében is jelen van de sokkal összetettebb.


Végjátékának soraiban édeskés vonásokat ír, de nem malátás jegyekkel, s hordoz egy halovány pemetefű cukorkára emlékeztető hatást. A komlóval karöltve kényeztetnek és kísérnek a lecsengés irányába.


Végül selymes egységgé összeolvadva búcsúzik, hosszúra nyújtott távozásában.




 Folytatásként hazai főzetet vizionálok, szerintem még a héten megszisszentem.

Árpamaláta, komló, cukor, élesztő.
5.6% V/V
0.5L
Csehország


 


Megjegyzések