Maltman ipa

Kutatásaim ellenére évszámot nem találtam, ami biztos hogy rozsnyói kötődésű sörfőzde. Az ember akinek a kezét meg kellene rázni dicsérő szavak mellett, az Kovács László sörfőző mester. A most fogyasztott főzet hazánkban készült, a helyszín Balatonszentgyörgy, merül fel bennem a kérdés, hogy talán a Sörművek berkein belül? Nem először találkozok Maltman sörrel, a keretnek 156. helyén már ékeskedik egy kupakjuk, sajnos címkéjét nem sikerült megmenteni, sőt ha emlékeim nem csalnak akkor egy karácsonyi trió csomagon is át ittam már magam. Az előző és a mostani mondat között eltelt megközelítőleg 20 perc. Átkutattam magam s megtaláltam a Kárpát sörfőzde a már említett karácsonyi trióját, érdekesség hogy mind a hárman ugyanazon kupakot hordják mint a korábban megszisszent Maltmann anno. A Kárpát főzde Gerencséren működik és kezdetekben ők főzték a Maltman söreit, azt is amit én 156. sörként elfogyasztottam, innen ered a kupakok egyezése, s visszatekintésem rámutatott arra is, hogy ugyan ez az ipa volt amit régen megittam. A mai írásom végén csatlakoznak a már elfogyasztott múlt képei.

 Üdítően fanyar komlós és citrusos jegyek markáns fúziója tölti ki illatát. A komló kesernyéssége a vezérfonal, majd követi citrusos világa, intenzív gyümölcsös támogatásával. Végül csipetnyi édes hatás is kiérződik, érett citrusos vonásként írja le magát mintsem a maláta generálta illatként.








Sötét árnyalatú narancs színvilágot hordoz, erősen opálos látványban. Felette hófehér habréteg terül el komótosan múló játékával.


Bőséges szénsavas pezsgésen keresztül indulok ízvilágába, csekély savas leirat kíséretével. Folytatásában erős komlós ízvilág keseríti a kortyképet.


Semmi vadság, az élvezhető tartományon belül kényeztet s keser szerepe mellett citrusos világát is hordozza, összetett gyümölcsösségének legaktívabb délije a grapefruit.


Viszont ez a gyümölcsösség már nem annyira közvetlen mint illatában, de így is finom része a kortyképnek csak kicsit vékonyabb hatásfokú.



 Végjátékának soraira kisimulnak ízei, selymes egésszé olvadva. Végül lecsengésében is pazar képet rajzol, komlós vezénylete kitartó ízeket szállít elnyújtva távozását.
A múlt említése most akkor ígéretem szerint pixelekbe formálódik, a történet 2016 12. 11.-én íródott.



A címkében illetve a kupakokban biztosan van eltérés, a töltet az azóta eltelt napok sokasága miatt már ködbe vész. De ne csak az üveg nyakán nézzük a kupakot, íme egy kép a többi kupak ölelésében, szerény véleményem szerint sokkal szebb az látvány.

156. fentről lentről Németek még jobbról balról Belgák a szomszédok.

A folytatást is megemlítve egy Belga elefánt fog következni, piros, igen piros verziójában.

Árpamaláta, komló, élesztő.
6.0% V/V
0.25L
Magyarosrszág














Megjegyzések