Kingpin & Monyó King Kapia

Magyar Lengyel fúzió eredménye a mai pohártöltetem. A történet egyik fele a Monyó sörfőzde, korábban volt szerencsém írni és inni velük kapcsolatban. A Radical széria egyik tagja illetve, az Avi cousin, akik már a blogolós időszakomban érkeztek, korábban több főzetük szépítette már a napomat. A korábbi írásomban történelmi boncolgatást is végeztem, kisebb útmutató, nem úgy velejéig, csak rövid áttekintés. A Monyóval kapcsolatban ezen betűformálást ma elengedném, s belelapoznék a történet másik felét képviselő Lengyel sörfőzde történelemkönyvébe.
Kingpin sörfőzde 2016-ban alakult, Lengyelország Poznan nevű városában.  Ha információim helyesek, akkor négyen személyesítik meg a főzdét, nevüket örömmel osztanám meg, de sajnos kutatásaim ellenére nem tudtam kideríteni. Inkább idéznék tőlük, "számunkra a sör olyan, mint a rock'n'roll" mert a kézműves hozzáállást vegyítik egy kis örültséggel, így akarnak kilépni a stílusok merev keretéből, amint látom sikerrel meg is teszik. Külön öröm számomra, hogy mindezt hazánk egy közismert sörfőzdéjének közreműködésével hozzák egy kupak alá. 


Ez nem az amit vizionáltam, de jelen esetben ez egy érdektelen vélemény, mert ez nagyon jó. Illatképének van egy vékony savanykás színezete, gyanús, hogy a füstölés kellemes hozadéka. 
Mert alapvetően édes töltetű jegyek kísérnek végig illatán. A maláták játéka, fúziójuk fest édes sorokat és írja közéjük gabonás jellemüket. Majd a feketebors kissé szúrós jelenléte is körvonalazódik, s a főszereplő, a paprika húsa, annak illata száll ködként a történetre. 




Már a pohárnak ölelésében fekete színezetű testét engedi láttatni, és csak fény hatására megnyíló mély bordó árnyalatok. Rajta fátyol vékony, tört fehér habképződmény siető múlása látható

A hátrahagyott poharat is szépen színezi.

Sima érzet, szinte szénsavas pezsgés nélküli a korty nyitánya, mögötte csekély savasság húzódik. A füstölés adta jegyek alappillérként tartják ízvilágát, teljes kibontakozása a korty második felétől egészen a távozásig érezhető. 



Ízében a paprika számomra sokkal meggyőzőbb, igaz itt sem nyújt lehengerlő teljesítményt, de több ismételt korty nézete után, illetve számolva a többi szereplővel, szerintem nagyon kellemes a megcélzott irány.


A maláták ízében is megmutatkoznak, kontrasztként hozva édes betűiket. Gabonás érzetüket csak lehelet vékonyan feszítik a háttér díszletébe. 


Végjátéka és amúgy a kortykép egésze egységes, letisztult, finoman megkomponált történet. Majdan lecsengése, hosszúra nyújtja távozását és végül a feketebors ékesíti s teszi a pontot a mondat végére. 









 Mielőtt zárnám a képek sorát, elsőként következzen a Monyó duója az első keretnek ölelésében, majd a Kingpin a már második keret 7. kupakjaként.  




Végül a mozgás illúziója.


Már keresem a folytatás üvegbe zárt folyékony testét.

Árpamaláta, búzamaláta, zabmaláta, pörkölt árpa, füstölt kápia paprika, korianderlevél, feketebors, komló, élesztő.
5.5% V/V
0.5L
Lengyelország-Magyarország





 

Megjegyzések