A II. pohár.

Houston van egy kis probléma. Nem voltam felkészülve erre a pillanatra és nem tudom számszerűsíteni, de több száz sör testét tartotta hűen. Mert nem csak azon megírott söröket volt szerencsém kiinni belőle amit olvashattok, hanem a mindennapok egyszerű sörfogyasztóvá avanzsálásom betűktől mentes üvegtölteteit és doboz tölteteit is. Az biztos, hogy nem engedem az újrahasznosítás útjára megtartom, viszont szereznem kell egy másik poharat ami már a harmadik titulusát hordozza. Az ominózus pohár beszerzése egy régiségvásáron történt, mert ugyan vannak itthon söröspoharak, de mind felirattal ékesítettek így nem alkalmasak a feladatra.


A kezdeti sérülése kisebb volt, de megpróbáltam hátha bírja a terhelést. Elkezdtem önteni egy hűtött sört a pohár ölelésébe, de finoman élces, pattanó hanggal jelezte, hogy nem biztos a tartása.
Ezek után nem is feszegetem hanem nyugdíjba küldöm és remélhetőleg mihamarabb megtalálom utódját.
Végül egy 21 képkockás gif a tiszteletére a szeretett sörök széles színspektrumával és persze ízvilágukkal.







Megjegyzések